Idén már másodszor vettünk részt a Bakony Szurdokvölgyei elnevezésű teljesítménytúrán. Kevés ennél vadregényesebb túrát ismerünk, így nagyon lelkesen vágtunk neki. Azonban az időjárás igen csak ellenünk volt, az út első felén dermesztő szél fújt. Beszámoló itt
Bakony Szurdokvölgyei 20 beszámoló
Szeptember 22, 2008 at 7:59 pm (Zivatar.hu)
Tags: Bakony, gyalogtúra, szurdokvölgy, tájkép, túrabeszámoló, teljesítménytúra
Rax: a Heukuppe megmászása
Szeptember 2, 2008 at 7:06 pm (Zivatar.hu)
Tags: Alpok, Ausztria, bioszféra, fénykép, gyalogtúra, hegymászás, Heukuppe, Karl-Ludwig Haus, magashegy, menedékház, Rax, túrabeszámoló, zerge
Végre összeraktuk az egy hónappal ezelőtti, Raxon tett gyalogtúránk második napjának leírását.
Az előző napinál sokkal jobb időnk volt, helyenként ugyan belenyaltunk a felhőkbe, de nem áztunk szét, és többnyire részünk volt szép kilátásban is. Láttunk zergéket, a tegnapiaknál jóval közelebb, fénykép is készült róluk. Utána megmásztuk a környék egyik legmagasabb csúcsát, a 2007 méter magas Heukuppét. Utána egy jót üldögéltünk a Karl-Ludwig menedékházban, mielőtt visszaindultunk volna a parkolóba.
A két nap alatt 19,4 km távot tettünk meg, 1200 m szintemelkedéssel, és ugyanennyi süllyedéssel.

Rax-túra Preiner Gscheid-től a Habsburg menedékházig
augusztus 5, 2008 at 2:51 pm (Zivatar.hu)
Tags: alpesi szalamandra, Alpok, Ausztria, bioszféra, gyalogtúra, Habsburghaus, hegymászás, köd, magashegy, menedékház, Preiner Gscheid, Rax, túrabeszámoló, zerge, zivatar
A hétvégén fenn voltunk a Keleti-Alpok hozzánk egyik legközelebb eső részén, a Rax nevű hegységben. Egész napos, komoly magashegységi túrát tettünk, két napi csomaggal a hátunkon. Az időjárás igen változatos volt, észleltünk egyszerre ködöt, szitálást és zivatart is. Írtunk róla fényképes beszámolót, elkészítettem a túra térképét és szintmetszetét. A nap végére kicsit kitisztult, így részünk lehetett az ottani gyönyörű kilátásban is. Láttunk alpesi szalamandrát és zergét is.

Garda-tó: Monte Pasubio túrabeszámoló fényképekkel
augusztus 1, 2008 at 5:19 pm (Zivatar.hu)
Tags: bioszféra, fénykép, Garda-tó, gyalogtúra, havasi gyopár, időjárás, magashegy, menedékház, Monte Pasubio, Olaszország, szintmetszet, térkép, túrabeszámoló
Felkerült a Monte Pasubio-beli gyalogtúránk részletes leírása, fényképekkel, térképekkel, szintmetszettel. Ez volt a hét egyik legjobb napja, kiváló volt az idő, gyönyörű a kilátás. Fényképeztünk sziklás hegyoldalakat, havas hegycsúcsokat, havasi gyopárt, mindenféle más hegyi virágokat. Ebédeltünk a menedékházban, majd felkerestük az 52 alagút útját.

Garda-tóhoz utazás fényképei
július 30, 2008 at 11:54 am (Zivatar.hu)
Tags: fénykép, Garda-tó, jégeső, köd, Monte Baldo, Olaszország, túrabeszámoló, vihar, zivatar
Feltettem az első napi beszámolóhoz tartozó időjárási fényképeket (zivatarok, mammatusok, Tyndall-jelenség), illetve a második nap, Monte Baldo (zivatar, jégeső, szélvihar) képeit, és beillesztettem őket a túrabeszámolókba.

Garda tó beszámoló, fényképek
július 28, 2008 at 5:03 pm (Zivatar.hu)
Tags: Budapest, Cascata Varone, fénykép, Garda-tó, növények, Olaszország, túrabeszámoló, Torbole, vízesés
Megírtuk az első nap, a leutazás beszámolóját, egyelőre még fényképek nélkül. Ez egy egész napos utazás volt, Budapesttől Torboléig. Több mint 900 kilométert autóztunk, nagyobb pihenők nélkül.
Feltettük a Cascata Varone (Varone-vízesés)-i kirándulásunkkor készült fényképeket. Nagyob sok szép kép készült a vízesésekről, és az őket övező botanikus kert növényeiről.

Túrabeszámoló a Garda-tóról
július 23, 2008 at 6:45 am (Zivatar.hu)
Tags: Arco, Cascata Varone, Garda-tó, jégeső, köd, Monte Baldo, Olaszország, túrabeszámoló, vár, vihar, zivatar
Elkészült az első túrabeszámolónk, a Garda-tavi túra 2. napjáról. Ezen a napon meglátogattuk a Cascata Varone ízesést, Arco várát, majd felmentünk felvonóval a Monte Baldo gerincére, ahol itthoni viszonyokhoz képest hatalmas jégesőben volt részünk.

Erdőkerülő 25 (Foltán János emléktúra)
július 6, 2008 at 6:18 pm (Zivatar.hu)
Tags: Börzsöny, fénykép, Foltán-kereszt, túrabeszámoló, teljesítménytúra
Részt vettünk az Erdőkerülő 25 teljesítménytúrán. A Börzsönyben kellett gyalogolni 25 kilométert, Nagyorosziból Királyrétre, a Foltán-kereszt érintésével. A nagy meleg ellenére elég jól ment, bőven beértünk szintidőn belül. A linken hosszú túrabeszámolót, és sok fényképet találtok.
