Bakony Szurdokvölgyei 20 beszámoló

Kikerics Idén már másodszor vettünk részt a Bakony Szurdokvölgyei elnevezésű teljesítménytúrán. Kevés ennél vadregényesebb túrát ismerünk, így nagyon lelkesen vágtunk neki. Azonban az időjárás igen csak ellenünk volt, az út első felén dermesztő szél fújt. Beszámoló itt

Rax: a Heukuppe megmászása

Végre összeraktuk az egy hónappal ezelőtti, Raxon tett gyalogtúránk második napjának leírását.

Az előző napinál sokkal jobb időnk volt, helyenként ugyan belenyaltunk a felhőkbe, de nem áztunk szét, és többnyire részünk volt szép kilátásban is. Láttunk zergéket, a tegnapiaknál jóval közelebb, fénykép is készült róluk. Utána megmásztuk a környék egyik legmagasabb csúcsát, a 2007 méter magas Heukuppét. Utána egy jót üldögéltünk a Karl-Ludwig menedékházban, mielőtt visszaindultunk volna a parkolóba.

A két nap alatt 19,4 km távot tettünk meg, 1200 m szintemelkedéssel, és ugyanennyi süllyedéssel.

Hegyi zergék

Rax-túra Preiner Gscheid-től a Habsburg menedékházig

A hétvégén fenn voltunk a Keleti-Alpok hozzánk egyik legközelebb eső részén, a Rax nevű hegységben. Egész napos, komoly magashegységi túrát tettünk, két napi csomaggal a hátunkon. Az időjárás igen változatos volt, észleltünk egyszerre ködöt, szitálást és zivatart is. Írtunk róla fényképes beszámolót, elkészítettem a túra térképét és szintmetszetét. A nap végére kicsit kitisztult, így részünk lehetett az ottani gyönyörű kilátásban is. Láttunk alpesi szalamandrát és zergét is.

Garda-tó: Monte Pasubio túrabeszámoló fényképekkel

Felkerült a Monte Pasubio-beli gyalogtúránk részletes leírása, fényképekkel, térképekkel, szintmetszettel. Ez volt a hét egyik legjobb napja, kiváló volt az idő, gyönyörű a kilátás. Fényképeztünk sziklás hegyoldalakat, havas hegycsúcsokat, havasi gyopárt, mindenféle más hegyi virágokat. Ebédeltünk a menedékházban, majd felkerestük az 52 alagút útját.

Monte Pasubio